

A Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány telephelyén jelenleg több mint száz kutyáról gondoskodnak a menhely munkatársai. Köztük él Bosco is, aki öt éve került az intézmény védelmébe. A bántalmazott kutya története szívszorító példa arra, hogy az emberi kegyetlenség milyen mély sebeket ejthet.
Keskenyné Dobos Krisztina, a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány telepvezetője mesélte el hírportálunknak a bántalmazott kutya, Bosco történetét. Bár a négylábú testében az emberi könyörtelenség örökre nyomot hagyott, szíve még mindig nyitott szinte mindenki számára – legyen szó emberről, vagy akár egy másik állatról.
A bántalmazott kutya öt esztendővel ezelőtt került a menhelyre
A telepvezető elmondta, hogy Bosco 2020. augusztusában került a Szolnok Városi Állatotthon Alapítvány gondozásába. Az aprócska kölyköt a Besenyszögi út egyik szakaszán tették ki, ahol egy arra járó sofőr talált rá. Ő volt az, aki megóvta a magára hagyott állatot a veszélyektől, és bevitte a menhelyre. Akkor még senki sem sejtette, hogy Bosco nem olyan, mint a többi kutya. Később derült ki, hogy három hónapos kora ellenére már szörnyű sors jutott neki.
– Az egésznek az érdekessége az volt, hogy amikor behozták hozzánk, a legelején még nem is lehetett észre venni, hogy valami nincs rendben – idézte fel Krisztina az állat érkezését. Amint viszont kivették helyéről, már feltűnt, hogy a kutya furcsán sétál. Akkor még el sem tudták képzelni, hogy egy bántalmazott kölyök került az otthonba.
Másnap azonnal állatorvoshoz vitték
Az orvosi vizsgálat kimutatta, hogy a szokatlan mozgás hátterében valószínűleg egy fejre mért ütés állt. Ennek következtében az állat agya olyan súlyosan sérült, hogy a károsodás maradandónak bizonyult.
Járása ezért eltér a többi kutyáétól:
-lábai olykor bizonytalan, kusza mozdulatokkal próbálják követni az irányt,
-miközben ő rendületlenül igyekszik előre.
– A vizsgálat során megállapították, hogy a fejére mért ütés miatt olyan súlyosan károsodott az agya, hogy úgymond sosem lesz „normális” kutya. Ez a mozgására hat ki, ezen felül minden rendben vele – mesélte a telepvezető.
Hozzátette: a kutya önállóan is el tudja végezni a dolgát, és gyógyszeres kezelésre sincs szüksége. Az etetésnél azonban szoktak segíteni neki az állatotthon dolgozói, hiszen mozgásából adódóan nem tud stabilan megállni a tányér előtt. Bár Bosco egyedül is boldogulna, a folyamat hosszadalmas és nehézkes lenne számára, így nagy segítséget jelent, ha etetik.
Bosco még mindig várja az álomgazdit
Mozgása ugyan nem olyan, mint más ebeké, azonban ezen felül semmilyen egészségügyi gondja nincs az állatnak. Éppen ezért Bosco is teljes értékű társ lehetne egy szerető család életében. Az állatotthon munkatársai bíznak benne, hogy egyszer eljön az a nap, amikor őt is hazaviszi valaki, aki nemcsak különlegességét, hanem hűségét és szeretetét is értékeli majd
– Bosco egy teljes értékű kutya, akit akár napközben is egyedül lehet hagyni. Fontos azonban, hogy ő lakásban lenne a legjobb helyen, nem pedig az udvaron. Ha elesik, és esetleg nem tud felállni, akkor az télen és nyáron veszélyes is lehet, éppen ezért a benti tartás lenne a legbiztonságosabb számára. Ezen felül nem igényel több foglalkozást, mint a többi kutya – fogalmazta meg Keskenyné Dobos Krisztina.
Szeretettel fordul mindenkihez
Megtudhattuk, hogy Bosco kivétel nélkül mindenkivel barátságos és érdeklődő. Látogatásunk során ez hamar be is bizonyosodott: az eb hatalmas lelkesedéssel lépkedett egy kis simogatásért munkatársaink felé, miközben farkát megállás nélkül csóválta, és mit sem törődött azzal, hogy teste ebben némileg korlátozza.
– Hihetetlen barátságos emberekkel és kutyákkal is, ilyet ritkán lehet látni. Olyan, mintha mindenkinek az apukája lenne. Lehet az kiskutya vagy nagyobb, bárkit be lehet tenni abba a szobába, ahol lakik, olyan hihetetlenül barátságos – tette hozzá tapasztalatát a telepvezető.
